Welcome to MEIKO.
Please select a country and click "confirm".
    The clean solution
    Icon Bäcker

    Germar pékség

    A Germar pékségben a színfalak mögött a MEIKO mosogatógépei gondoskodnak a ragyogó eredményekről

    „Ezidáig összesen három MEIKO mosogatógépet használunk, és rendkívül elégedettek vagyunk velük.”

    Janine Maier, az újsütetű pékmester 2004-ben vette át a neves családi vállalkozás vezetését, amely azóta is sikertörténetet ír. 2010-ben nyílt meg egy új épület Jénában, először a gyártási résszel és egy szaküzlettel. Már akkor felmerült egy kávézó megnyitásának gondolata a telephelyen, „de a befektetésben rejlő kockázat túl nagy volt” – mondja visszatekintve Janine Maier. „Először pénzt kellett keresnünk.”

    A gazdag hagyományokból táplálkozó pékcsalád ma már örül annak, hogy várni kellett a kávézóval. „Biztos vagyok benne, hogy először túl kicsire terveztük” – mondják Germarék, akik hat évvel később egy teljesen új kávézó-koncepció születésénél bábáskodtak. A három további fióküzlet mellett – ebből kettő kis kávézóval együtt működik Jénában – a modern kávézó-bisztró a családi vállalat számos vendéget vonzó zászlóshajója lett.



    „Mindent jól csináltunk”– mondja Janine Maier. „Csak a pult lett időközben kicsit kicsi. Főként a sütemények és torták bemutatására van szükség. A vevő csak azt veszi meg, amit lát.”

    A süteményváltozatok széles kínálatával a Germar tradicionális pékség egyre jobban fejlődött, és még további potenciált is lát a dologban. „A régióban nincs még egy pék, akinek ekkora süteményválasztéka lenne, mint nekünk” – foglalja össze Janine Maier a családi vállalkozás jövőbe mutató filozófiáját.

    Egy márka – egy szerviz!

    A színfalak mögött a MEIKO mosogatógépei gondoskodnak a ragyogó eredményekről. A kávézóból érkező összes szennyes edényt és a sütőformákat is higiénés szempontból gyorsan és biztonságosan tisztára mossák. „Ezidáig összesen három MEIKO mosogatógépet használunk, és rendkívül elégedettek vagyunk velük.” – hangsúlyozza Wilfried Germar.



    „2017 végén esedékes harmadik fióküzletünk felújítása, ott foguk beszerelni a negyedik MEIKO gépet.” 

    Döntéseik a minőségen, a megbízhatóságon és a MEIKO által nyújtott első osztályú szervizen alapulnak. „Minden csodálatosan működik. Ha valami történik a gépekkel, akkor a szerviz egy órán belül kiszáll a helyszínre, és megoldja a problémát. Egy márka – egy szerviz. A jövőben is szeretnénk mindkettőből profitálni.”